Az üvegművesek temploma. |
The church of the glassmakers. |
L’église des verriers.
November 9, 2023
MEALS
I managed to crawl out of bed this morning. Even though, if I want to adapt to the local conditions, any time until lunch counts as morning.
Reka would be so happy about this habit. I think this city would inspire her. Not that she needs external sources of inspiration.
So, let’s look at my usual simple breakfast: a nice baguette and a local salami from the supermarket, in our case, chorizo. All of this for only two euros. I sit in a park, savor the freshness. I don’t crave anything until the evening, just a bit of fruit. Recently, I’ve also developed a habit of fruit juices; I can drink a liter in one morning. It’s enjoyable.
My ticket for the basilica is scheduled for one and a half hours. The walk would be half an hour, but I take my time. I have my breakfast in a park along the way, look at the tourist shops selling trinkets. The normal stuff isn’t on the tourist stalls.
SAGRADA FAMÍLIA
The fact that I enter through a door that looks like a realistic bush already indicates Gaudi’s love for nature. And of course, his richness of details. Every randomly thrown motif is carefully crafted. And there are many of them. No wonder that, one hundred and forty years later, the building is still only half finished.
When I enter, my breath stays behind. What a sensation of light. How is this possible? Barely a window is visible from the outside. Such a feeling of space. But why?
It’s a spacious forest of columns. There’s almost no painting, but every column throws a thousand colors everywhere. As if they built a durable structure around the pink stained glass windows. I think this could easily be the temple of glassmakers.
I go in and look everywhere. I don’t search for the altar with my eyes. Actually, maybe I wouldn’t even find it on the first try. Because there’s no main attraction here. The entire interior nave is a unified work of art. I’m looking for the lighting, then my next thought is: anyway, why? The whole interior is bathed in light. There are almost only columns and windows. Finally, viewed from the inside. Thanks to the colorful stained glass, nothing dazzles, but rather a subdued admiration fills the space. I wonder what color the walls are at night when the pink stained glass doesn’t tint the walls left by the materials. Will it still shine like a paradise? Will it keep the airy and spacious feeling? There’s almost no painting. Yet, there’s no empty surface. Everything has a pattern, which is also a symbol.
Even if you don’t feel the dimensions – maybe because there are no large continuous surfaces. Nevertheless, the numbers speak for themselves. The central nave is forty-five meters high. This means that Reka’s ten-story apartment could easily fit in the middle. Anyway. Because the total diameter of the five naves is also forty-five meters.
By the way, I wonder whose idea the construction was and why? What was the motivation? Because it’s certainly not a proclamation of human greatness. Because there’s nothing monumental here. Monumentality is only in the numbers. 172.5 meters high. Sixty meters between the two side facades. The longest length of the temple is ninety meters. And all of this in an airspace! Moreover, if I add the cloister, the terrace, the small chapels, possibly the streets closed due to the crowd, the parks, then we get the dimensions of an entire neighborhood in the city.
I think construction will never end here because once they finish construction, renovation will begin in the building that will then be a century and a half old.
By the way, the lamps are in place. They are disguised as windows.
I have a bit of a feeling that all this doesn’t speak of the worship of the idol but of celebration. We came to celebrate birth, life, death. Celebrate everything.
I note that I’m not an expert, but it seems to me that this is a church based on Gothic foundations with Art Nouveau – Modernist decoration. Excessively decorated with an exaggerated amount (and therefore sometimes a kitsch feeling) of details. It would be more accurate to characterize it in a few words: detail-rich.
By the way, there’s a mini garden on the roof. You can’t see it from the street, between the west facade and the towers, they showed it in the digital presentation.
I just sit and watch, there’s nothing like it. There really is nothing like it anywhere else. Really, this is not a miracle, because I saw the workers out there. I’m looking for words. What expresses both intimacy, greatness, majesty, pomp, peace, and balance with our environment? Fourth organ performance. So, I’ve been sitting in the same place for two hours and just looking for the right words. I’ve visited over four hundred cities, but I’ve never seen anything like this.
CHOCOLATE TONGUE
After the basilica, I managed to miscount two squares on the grid – floor plan. That’s how I treated myself to an extra twenty-minute walk while finding an excellent artisanal coffee.
At six o’clock, I arrived at the chocolate museum in the El Born district. My level of French is quite funny because I didn’t understand the words themselves, but I thought the receptionist would probably explain to me that I should first scan the barcode on the gift chocolate, then the door would open. Then she asked me a question, I told her I didn’t want it. (Later, it turned out she was asking if I understood. Was it okay? She looks at me with a “this is silly” expression. She asks if I’m French. I tell her no, I just work here, that’s why I have an accent. She told me her little sentence in French with two simple sentences to explain that it’s the code, there the scanner, and there’s the entrance. Ah, then it’s fine. I go. It’s about a half-hour program. With the six-euro entrance ticket, free chocolate, it’s a good value for money. It’s not exactly the level and content of the Valrhona chocolate museum, but for a chocolate enthusiast like me, it’s a good program. The chocolate sculptures are beautiful, they clearly explain the origin stories of cocoa and the process of making cocoa butter. By the way, in the other part of the building, there is a pastry school. It has glass walls, you can take a peek at the training. It’s rare to find a place where chocolate is labeled with the indication of the growing area. That’s their big selling point. After the six-euro entrance ticket, I bought gourmet chocolates for eighteen euros.
LOVE FOR PAELLA
I ate a pan of seafood. In Hungary, I’m not willing to touch an ordinary carp, but here, I categorically refuse. With black rice. That crispy shrimp has a divine taste. All of this has a reason: last season, I had to break the backs of live lobsters. While they were alive. Then I squeezed the liquid from the squid with my two little hands. Since it happened that way, I tasted it. That’s kind of how paella is everyday here because yesterday, at the hotel,
the waitress, just casually, while reading, served a vegetarian version. I love it. Yes, the girl was nice too.
9 novembre 2023
REPAS
J’ai réussi à sortir du lit ce matin. Pourtant, si je veux m’adapter aux conditions d’ici, alors tout moment jusqu’au déjeuner compte comme le matin.
Réka serait tellement heureuse de cette habitude. Je pense que cette ville l’inspirerait. Pas qu’elle ait besoin de sources d’inspiration externes.
Alors, regardons mon petit-déjeuner habituel simple : une belle baguette et un saucisson local au supermarché, dans notre cas, du chorizo. Tout cela pour seulement deux euros. Je m’assois dans un parc, savoure la fraîcheur. Je n’ai envie de rien jusqu’au soir, juste un peu de fruit. Récemment, j’ai aussi pris l’habitude des jus de fruits ; je peux boire un litre en une matinée. C’est agréable.
Mon billet pour la basilique est prévu pour une heure et demie. Le chemin à pied serait une demi-heure, mais je prends mon temps. Je prends mon petit-déjeuner dans un parc sur le chemin, regarde les boutiques pour touristes vendant des babioles. Les choses normales ne sont pas sur les étals touristiques.
SAGRADA FAMÍLIA
Le fait que j’arrive par une porte qui ressemble à un buisson réaliste témoigne déjà de l’amour de Gaudi pour la nature. Et bien sûr, de sa richesse de détails. Chaque motif jeté au hasard est soigneusement travaillé. Et il y en a beaucoup. Pas étonnant que, cent quarante ans plus tard, le bâtiment ne soit encore qu’à moitié terminé.
Quand j’entre, ma respiration reste en arrière. Quelle sensation de lumière. Comment est-ce possible ? On voit à peine une fenêtre de l’extérieur. Une telle sensation d’espace. Pourquoi donc ?
C’est une forêt de colonnes spacieuse. Il n’y a presque pas de tableaux, mais chaque colonne jette mille couleurs sur tout. Comme si elles avaient construit une structure durable autour des vitraux roses. Je pense que cela pourrait facilement être le temple des verriers.
Je rentre et je regarde partout. Je ne cherche pas l’autel avec mes yeux. En fait, peut-être que je ne le trouverais même pas du premier coup. Parce qu’il n’y a pas d’attraction principale ici. Toute la nef intérieure est une œuvre d’art unifiée. Je cherche l’éclairage, puis ma prochaine pensée est : de toute façon, pourquoi ? La salle entière est baignée de lumière. Il y a presque seulement des colonnes et des fenêtres. Enfin, vue de l’intérieur. Grâce aux vitraux colorés, rien n’éblouit, mais plutôt une admiration tamisée remplit l’espace. Je me demande de quelle couleur sont les murs la nuit, quand les vitraux roses ne teintent pas les murs laissés par les matériaux. Brillera-t-il toujours comme un paradis ? Gardera-t-il la sensation aérienne et spacieuse ? Il n’y a presque pas de tableaux. Pourtant, on ne trouve pas de surface vide. Tout a un motif, qui est en même temps un symbole.
Même si vous ne ressentez pas les dimensions – peut-être parce qu’il n’y a pas de grandes surfaces continues. Néanmoins, les chiffres parlent d’eux-mêmes. La nef centrale mesure quarante-cinq mètres de haut. Cela signifie que l’appartement de dix étages de Réka pourrait facilement tenir au milieu. De toute façon. Car le diamètre total des cinq nefs est également de quarante-cinq mètres.
D’ailleurs, je me demande à qui est venue l’idée de la construction et pourquoi ? Quelle était la motivation ? Parce que ce n’est certainement pas une proclamation de la grandeur humaine. Car il n’y a rien de monumental ici. La monumentalité réside seulement dans les chiffres. 172,5 mètres de haut. Soixante mètres entre les deux façades latérales. La plus grande longueur du temple est de quatre-vingt-dix mètres. Et tout cela dans un espace aérien ! De plus, si j’ajoute le cloître, la terrasse, les petites chapelles, éventuellement les rues fermées à cause de la foule, les parcs, alors nous obtenons les dimensions d’un quartier entier de la ville.
Je pense que la construction ne se terminera jamais ici, car une fois qu’ils auront fini la construction, la rénovation commencera dans le bâtiment qui aura alors un siècle et demi.
Au fait, les lampes sont en place. Elles sont déguisées en fenêtres.
J’ai un peu l’impression que tout cela ne parle pas du culte de l’idole, mais de la célébration. Nous sommes venus célébrer la naissance, la vie, la mort. Célébrer tout.
Je signale que je ne suis pas un expert, mais il me semble que c’est une église basée sur des fondations gothiques avec une décoration sécessionniste – moderniste. Excessivement décoré avec une quantité exagérée (et donc parfois un sentiment kitsch) de détails. Il serait plus précis de le caractériser en quelques mots : riche en détails.
Au fait, il y a un mini-jardin sur le toit. On ne le voit pas depuis la rue, entre la façade ouest et les tours, ils l’ont montré dans la présentation numérique.
Je m’assieds simplement et je regarde, il n’y a rien de tel. Il n’y a vraiment rien de tel ailleurs. D’ailleurs, vraiment, ce n’est pas un miracle, car j’ai vu les travailleurs là-bas dehors. Je cherche les mots. Qu’est-ce qui exprime à la fois l’intimité, la grandeur, la majesté, la pompe, la paix et l’équilibre avec notre environnement ? Quatrième performance à l’orgue. Donc, cela fait deux heures que je suis assis à la même place et que je cherche les bons mots. J’ai visité plus de quatre cents villes, mais je n’ai jamais rien vu de tel.
CHOCOLAT LANGUE
Après la basilique, j’ai réussi à me tromper de deux carrés sur la grille – plan quadrillé. C’est ainsi que je me suis offert une promenade de vingt minutes supplémentaire en trouvant un excellent café artisanal
.
À six heures, je suis arrivé au musée du chocolat dans le quartier El Born. Mon niveau de français est très drôle, car je ne comprenais pas les mots eux-mêmes, mais je me disais que la réceptionniste allait probablement m’expliquer que je devais d’abord scanner le code-barres sur le chocolat cadeau, puis la porte s’ouvrirait. Ensuite, elle m’a posé une question, je lui ai dit que je ne le voulais pas. (Plus tard, il s’est avéré qu’elle me demandait si je comprenais. C’était bien ? Elle me regarde avec une expression de “c’est idiot”. Elle demande si je suis français. Je lui dis que non, je travaille simplement ici, c’est pourquoi j’ai l’accent. Elle m’a dit sa petite phrase en français avec deux phrases simples pour expliquer que c’est le code, là le scanner, et voilà l’entrée. Ah, alors c’est bien. Je vais. C’est un programme d’environ une demi-heure. Avec le billet d’entrée de six euros, le chocolat gratuit, c’est un bon rapport qualité-prix. Ce n’est pas exactement du niveau et du contenu du musée du chocolat Valrhona, mais pour un amateur de chocolat comme moi, c’est un bon programme. Les sculptures en chocolat sont belles, elles expliquent clairement les histoires d’origine du cacao et le processus de fabrication du beurre de cacao. D’ailleurs, dans l’autre partie du bâtiment, il y a une école de pâtisserie. Il a des murs en verre, on peut jeter un coup d’œil à la formation. Il est rare de trouver un endroit où le chocolat est étiqueté avec l’indication de la zone de culture. C’est leur grand argument de vente. Après le billet d’entrée de six euros, j’ai acheté des chocolats gourmands pour dix-huit euros.
AMOUR DE LA PAELLA
J’ai mangé une poêlée de fruits de mer. En Hongrie, je ne suis pas prêt à toucher une carpe ordinaire, mais ici, je refuse catégoriquement. Avec du riz noir. Cette crevette croquante a un goût divin.
Tout cela a une raison : la saison dernière, il m’a fallu briser le dos des homards vivants. Pendant qu’ils étaient vivants. Ensuite, j’ai pressé le liquide du calmar avec mes deux petites mains. Puisque cela s’est passé ainsi, j’ai goûté. C’est un peu comme ça que la paella est quotidienne ici, car hier, à l’hôtel, la serveuse, comme ça, en passant, tout en lisant, a servi une version végétarienne. J’adore.
Oui, la fille était aussi sympa.
november 09.
ÉTKEZÉSEK
Sikerült már reggel kimásznom az ágyból. Pedig, ha alkalmazkodni akarok az itteni viszonyokhoz, akkor egészen ebédig minden időpont reggelnek számít.
Réka mennyire örülne ennek a szokásnak. Szerintem őt inspirálná ez a város. Nem mintha rászorulna külső ihlet forrásokra.
Szóval, akkor nézzük a szokásos egyszerű reggelimet: Szupermarketben egy jóképű bagett és egy helyi szalámi – esetünkben chorizo. Ez, mindösszesen két euró. Leülök vele egy parkban, élvezem a frissesség zamatát. Estig nem is kívánok semmit, csak egy kis gyümölcsöt. Emellett újabban rászoktam a gyümölcs levekre; egy reggel alatt, egy litert képes vagyok meginni. Jól esik.
Fél egyre szólt a jegyem a bazilikába. Fél óra lenne a gyalog út, de én ráérős vagyok. Útba eső parkban reggelizek, megnézem a vackokat árusító turista boltokat. A normális cuccok nem a bazársorokon vannak.
SAGRADA FAMÍLIA
Az, hogy egy élethű bokornak is beillő ajtón át érkezem meg már önmagában is jelzi Gaudi természet szeretetét. Nah és persze a részletgazdagságát. Minden véletlenül odadobott motívum igényesen ki van dolgozva. S ezekből, bizony van bőven. Nem csoda, hogy száznegyven év után még csak félkész az épület.
Ahogy belépek, lemarad mögöttem a légvételem. Micsoda fény érzet. Ezt mégis hogyan?! Kívülről alig látni ablakot. Ekkora térérzet. Mégis miért?
Ez egy tágas oszlop erdő. Szinte egy festmény sincs, mégis mindenre ezer szín vetül. Mintha a rózsaablakok köré építettek volna tartószerkezetet. Szerintem ez simán lehetne az üvegművesek temploma is.
Beljebb lépek és nézek mindenfelé. Szememmel nem az oltárt keresem. Amúgy, talán meg sem találnám elsőre. Mert itt nincs egy fő attrakció. Itt az egész belső tér egy egységes műalkotás. Keresem a világítást, majd a következő gondolatom, hogy amúgy minek? Fényárban úszik az egész csarnok. Szinte csak oszlopok vannak és ablakok. Mármint belülről nézve. A színes mozaik ablakoknak köszönhetően nem vakít semmi, inkább meghittséggé tompított csodálat önti el a teret. Vajon milyen színűek lehetnek a falak éjjelente amikor a rózsaablakok nem színezik az anyagokban hagyott falakat? Vajon akkor is ragyog, mint egy mennyország? Vajon akkor is megmarad a légies, tágas érzet? Szinte egyetlen festmény sincs. Még sem lelni üres felületet. Mindenen van valami minta, ami egyben egy szimbólum is.
Még ha nem is érezni a méreteket – talán mivel nincsenek egybefüggő nagy felületek. Azért a számok beszédesek. A középső hajó negyvenöt méter magas. Ez azt jelenti, hogy Réka tízemeletes panelháza simán elférne a közepében. Akárhogyan. Hisz az öt hajó össz átmérője is negyvenöt méter.
Amúgy kíváncsi lennék kinek az ötlete volt az építkezés és miért? Mi volt a motiváció? Mert hogy nem az emberi nagyság hirdetése az egyszer biztos. Hiszen itt nincs semmi monumentális. A monumentalitás csak a számokban van. 172,5 méter magas. A két oldal homlokzat között 60 méter van, A templom legnagyobb hossza kilencven méter. És mindez egy légtér! Plusz, ha ezekhez hozzá adom a kerengőt, a teraszt, a kis kápolnákat, esetleg az ember tömeg miatt lezárt utcákat, parkokat, akkor megkapjuk egy komplett városrész méreteit.
Azt hiszem, itt az építkezés sohasem fog befejeződni, mert ha egyszer készen lesznek a kivitelezéssel, akkor indulhat a renoválás az addigra már másfél évszázados épületben.
Amúgy megvannak a lámpák. Ablakoknak vannak álcázva.
Kicsit olyan érzésem van, mintha ez az egész nem a bálvány imádásról szólna, hanem az ünneplésről. Ünnepelni jöttünk a születést, az életet, a halált. Ünnepelni mindent.
Jelzem nem vagyok szakértő, de nekem úgy tűnik ez egy gótikus alapokra épült szecessziós – modernista templom. Barokkosan eltúlzott mennyiségű (és emiatt helyenként már giccs érzetű) díszítéssel. Korrektebb lenne egy-két szóval jellemezni: részlet gazdag.
Amúgy van egy mini kert a tetejében. A nyugati oldal homlokzat és a tornyok között az utcáról nem is látni a Digitális prezentáción mutatták.
Csak ülök és nézek, hogy ilyen csoda nincs. Ilyen tényleg nincs máshol. Amúgy valóban, ez nem csoda, hisz láttam odakint a munkásokat. Keresem a szavakat. Mi az ami egyszerre fejezi ki a meghittséget, a nagyságot, a fenséget, a pompát, a békét és az egyensúlyt a környezetünkkel?
Negyedik orgonajáték. Szóval két órája ülök egy helyben és csak keresem a megfelelő szavakat. Már több, mint négyszáz városban jártam, de ilyet még nem láttam.
NYELVES CSOKI
A Bazilika után sikerült elszámolnom magam két rács ponttal a kockás füzet – alaprajzon. Így csináltam magamnak plusz húsz perc sétát, mialatt rátaláltam egy remek kézműves kávéra.
Este hatra meg is érkeztem az el Born negyedben levő csokoládé múzeumba. Nagyon vicces a nyelv tudásom, mert magát a szavakat nem értettem, de gondoltam magamban, hogy most azt magyarázza el a recepciós, hogy előbb tartsam oda az ajándék csokin levő vonalkódot, utána nyílik az ajtó. Majd valamit kérdezett, mondom azt nem kérem. (Később kiderült azt kérdezte értem? Rendben van? Néz rám “ez hülye” arc kifejezéssel. Kérdezi francia vagyok e. Mondom, csak ott dolgozom, ezért van az akcentus. Elmondta a mondókáját két egyszerű francia mondattal, hogy ez a kód, az a kód olvasó és ott a bejárat. Jah akkor jó. Megyek.
Nagyjából fél órás program. A hat eurós belépővel, ingyen csokival ez jó ár-értek arány. Nem éppen egy Valrohna csoki múzeum színvonalú és tartalmú, de egy magam fajta csoki rajongónak ez jó program. Szépek a kakaó szobrok, jól érthetően mutatja be a kakaó eredet történetek és a kakaóvaj készítésének folyamatát. Egyébként az épület másik részében egy cukrász iskola működik. Üveg fala van, be lehet lesni az oktatásba. Ritka az olyan hely, ahol termő terület megjelöléssel látják el a csokit. Ebben van a nagy üzlet – nekik. A Hat eurós belépő után tizennyolc euróért vásároltam gurmand csokoládékat.
PAELLA SZERELEM
Megettem egy serpenyő tengeri herkentyűt. Magyarországon a tök hétköznapi pontyot nem vagyok hajlandó megfogni. Itt meg kikérem magamnak. Fekete rizzsel. Annak a ropogós garnéla ráknak isteni íze van.
Mindezek oka: Az eltelt szezonban nekem kellett a homárok hátát ketté törni. Miközben éltek. Azután meg én nyomtam ki a tintahal szemét a két kis kezemmel. Ha már így alakult meg is kóstoltam őket.
Az, hogy a paella mennyire hétköznapi errefelé abból is látszik, hogy tegnap, a szálláson a bárpultos csaj, csak úgy mellékesen, miközben olvasgatok feltett egy zöldséges változatot. Imádom.
Igen, a lány is jó fej volt.
Katt >>> Sagrada Família <<< Click
Katt >>> dance of flamenco <<< Click
Katt >>> Parc Güell <<< Click
Katt >>>> Barcelona photo album <<< Click