Beszámoló város látogatásról. Közérthetően! Nem tudományos alapokon.
Piazza Le Roma vaporetto állomásán kezdjük a napot. Azt a járatot válasszátok ami a Canal Grande vonalát követi, tehát a Rialto – Academia – San Marco útvonalon halad. A vízi busz belsejében nem látsz semmit, menj a hajó orrába vagy a leghátuljába! A szent Márk tér Jól felismerhető, hatalmas obeliszkjéről. A tér két sarkán található a San Marco és a San Marco – Zaccaria vaporetto állomás; nekünk, bármelyik megfelel.
A Dózse palota előtt hosszú Sorban állásra készülj. Amúgy, a belépőd, drágább lesz, mint a vacsorád. Csaxólok.
A palota két épületét köti össze a Sóhajok hídja. Miért épp sóhajok? Itt sóhajtoztak azon rabok, akik az ítélet hirdetés után átfáradtak a második épületbe, azaz a börtönbe. Ugye milyen kis kiábrándító az egyik legromantikusabb fotó téma?
Jut eszembe, a romcsi szelfit, ne a kikötők felől csináld, hanem kerüld meg a palotát és a bazilikát. Ha a bazilika mögötti hídon fotózol, akkor a tenger lesz a háttér, nem pedig az épületek árnyéka.
Mire végig lépcsőzted mind a három szintet, az alagsorban találod a mennyországot – egy zöld süti formájában. Szádban olvad össze a pisztácia a sötét tészta alapokkal. Engedd el magad, a pincéreknél már ingerküszöb alá csúszott A boldog sóhajtozások hangja. Amúgy, épp a Sóhajok hídja alatt vagyunk 🙂
Minőségi szuvenírt a palota múzeumaiban találsz, de ne itt vegyél, menj át a másik épületbe, ott szerintem nagyobb a választék. Ez a tér hátsó része lesz. A Székesegyházzal szemben, a távoli árkádok alatt. Kívülről csalóka, de amúgy az egész kikötő felőli épületsor a múzeumé. Tehát, az eddig ltöltött három óra után, még csak a tárlat felénél járunk. Itt már, tárgyakkal bőségesen berendezett termeket is találsz. A belső építészet (itt) is figyelemre méltó…
(Szelfizni nem itt fogsz. A sok fényvisszaverődés miatt, az összes portréd előnytelen lesz. Inkább egyél még egy sütit és promótáld azt.)
Ha az itteni kávézó ablakából ellőtted a lájk vadász panoráma képet, akkor nézzük is meg közelebbről
A Szent Márk Székesegyházat
Képzeljétek, az éjféli szentmisét, volt szerencsém a Szt. Mark székesegyházban meghallgatni. Az eltelt három órát ne egy amolyan imamormolásként képzeljünk el, mint Magyarországon. Énekeltek, sztán felolvastak valamit, majd haladt egy picit a szertartás, majd megint egy kis zene, majd egy egyházi elöljáróság mondott beszédet, majd megint ének, majd megint felolvastak valamit. Szóval egy misébe oltott koncerten vehettem részt. Az egy külön öröm volt, hogy ez alkalomból, felkapcsolták az összes világítást. Amikor kvázi turistaként jöttem be, egyik délután, akkor félhomály volt és “csupán” a főbb látnivalók voltak megvilágítva. Ezúttal fényárban úszott a boltíves mennyezet. A mindent beborító arany ragyogástól, valóban az az érzés támadt, h nem e világon vagyok. Aztán kicsit magamhoz tértem, megállapítottam, h itt tényleg volt pénz lovettára 🙂Emlékszem egy történetre, mely szerint, Firenze és Velence építészete folyamatosan versenyzett egymással.Asszem, a szomszédban lakó Dózse, jogosan verhette a mellét, mert Ilyen pompát a világ még nem látott.
Bocs skacok, deh a Szt. Márk tér bemutatását ne tőlem várjátok. Az én szememben, ez csupán, annyit jellemez a városból, hogy monumentális és tele van túristával. Valóban érdekel a város? Tölts el egy napot az szűk utcák között!
Ha ittunk egy frissítőt a Bacaro Jazz bárjaiban, akkor irány Ferrovia – gyalog. Ha szemben állunk a székes egyházzal, akkor balra induljunk el, a kis utcákban. Lényegében, egy sétáló – bevásárló útvonal vezet vissza Ferroviáig – persze, velencei stílusban. Továbbra is érvényes: A tömeget követve nagy bajunk nem lehet.
Illetve: Szem magasság felett, többnyire a környezetbe olvadva, találunk útbaigazító kő táblákat. Ezek, a legelső írásban részletezett tájékozódási pontokhoz vezetnek. A felvésett nyilakat olvasva a Piazza le Roma legyen a végcél, de ugyanazon vonalon van a Rialto és Ferrovia is – tehát ezeket is bátran figyelembe vehetjük.
Turista módban 3 órát szánjunk rá.
2 thoughts on “Amennyiben csak egy napod van”