Szombat: 2017.10.07
Vizet visz a szél Sidariban.
Engem, meg a táncos hölgy az asztalra
Beszámoló egy nyaralásról.
Közérthetően! Nem tudományos alapokon.
Közérthetően! Nem tudományos alapokon.
Pirkadat van, mire a komp előtt felsejlik Korfu sziluettje.
A Kerkyra várostól keletre van egy kis sziget. Vajon mi lehet a neve? Illetve attól picit északra van egy másik, ami csupán pár lépés méretű – nekem nagyon tetszett. A város, a tenger felől nézve valóban olyan, mint egy olasz képeslap, szépnek tűnik.
Aludni akartam a Sidariba tartó úton, de nem hagytak.az égiek; Ugyanis, a napisten épp, narancs színűre festette az eget a hegyek mögött.
Hegyre fel és onnan le, majd megint fel, hogy a túloldalon ismét le ereszkedhessünk.
Szerencsére a busznak ez meg sem kottyan.
Az, már nem újdonság, amikor eltűnik az út (mert a szerpentin nem csak visszafordul, hanem erősen lejt), de ezúttal azt is értem ezalatt, hogy olyan keskeny a nyomvonal, hogy amikor vissza nézek egyszerűen eltűnik a bokrok között.
Tehát a sorminta: bokrok, olajfák, fenyőfák, tanya, szerpentin szint különbséggel, bokrok…
Pattog a fülem rendesen a magasság miatt.
Vadregényes a táj, egészen Sidari határáig.
Ágyikó!
Végre egy hely, ami nem mozog. Egy nap után, ez Nagy öröm.Jót aludtam a délelőtt folyamán. Igen, itt 12 órakor még délelőtt van 🙂
Délután ettem suvlaki húst , most már tudom mi az. Nyársra fűzött hús, akár egy saslik.
Jeges korsóban szolgálták fel a sört. Fura, de jó ötlet.
A San Remo nak finom csapolt söre van.
Suvlaki és sör 12€ borravaló val együtt
Nyah kérem, az került csak egy órámba, míg megtaláltam a délutáni tájékoztató helyszínét – Mert semmi sem egyenes, a térkép meg: kevésbé közérthető. Szerencsére, itt eltévedni külön öröm.Azt sajnos sehol sem írták, hogy a programok nagy része angol nyelven megy 😦 Szép menet lesz angolokkal albán földön.
Nos hát,
Túl egy finom steak tányéron.
A görög bor finom és gyorsan fejbe száll.
Jó hely ez, akárhol is vagyok.
Olyan a sziget alakja, mintha a görög istenek kézzel, tésztát gyúrtak – szaggattak volna, amit bele dobtak a meleg tengerbe. Ahol megkeményedett, ott lettek a sziklák (1 és 1800 méteres magasság köztiek) ami puha maradt azok pedig ma termőföldek. S, ha már amúgy is olaszos hangulatban voltak, az egészet leborították pestóval. Ez kérem, a legzöldebb sziget elkészítésének receptje!
Csöppet sem véletlenül belefutottam egy görög estbe és bele is estem.
Amúgy szép az élet.
Görög zene, finom bor, kellemes hely.
2 pengetős, abból az egyik buzuki, a másik énekel is, egy szinti, egy énekes hölgy
Jó ez az est
Szeretett teremfőnökömnek ezúton jelzem, hogy a pincérek igenis szoktak táncolni és énekelni .
Szóval itt kellene pincérnek lennem 🙂
Az étterem közepén egy kutya sétálgat, a pincér, a zenész cigizik – és itt ez így szép és jó
Wazzeee,
Asztal tetején táncoltam a táncos lánnyal.
Én, aki még magyarul is inkább csak sportol a parketten!
Mint, fentebb mondtam, görög est. A pincér srác rántott fel a székemből; nem, nem invitált. Fogta és félre tolta a székemet – utólag, köszönöm neki. Így keveredtem, a sok idegen embereke közé. Onnantól vittek magukkal. Kört alkottunk figyeltük a helyiek istápolását. Egyszer csak, behúztak egy asztalt kör közepére . aztán engem is. Elsőre nem értettem. Aztán a táncos lány és a partnere egyértelműen jeleztem az irány, az felfele van. A srác felsegített, a lány meg kézen fogott – a magasban…
Egy görög este mikor ér véget?
Remélem sohasem
Frida pizzeria
Már a hely nevét is tudom.
10,2 € a vacsi
2€ borravaló
.
.
One thought on “Corfu sziget és a vacsora”